Sziklakert

A SZIKLAKERT öltözeti legjobban kertünket. Ez igaz akkor is, ha csak egy kisebb területre kell tervezni, illetve ha egy meredekebb telken megoldani a domborzati áthidalásokat. A növény és szikla arányát a területhez mérten választjuk.

Kis / Geometriai, mértanibb kerteknél a helyhiány miatt gondolkozzunk el azon, hogy kis területen miként tudunk tavasztól késő őszig virágzó növényeket ültetni. Erre megoldás a kerthez vagy a házhoz kapcsolódóan épült sziklakert. Fontosnak tartom elmondani, hogy a természetet utánozva legyen elkészítve, mert önmagában egy „szikla halom” a kert közepén pont az ellenkező hatást éri el.
A sziklakertnél fontos a növények megválasztása, sekélyen gyökerező évelő növényekből, illetve 3-4 meghatározó szoliter örökzöld és 2-3 mini kúszóból álljon. Geometriai kerteknél a maximum magasság 80cm körül legyen. Ne felejtsük el, hogy a természetet utánozzuk, így mindig kapcsolódnia kell valamilyen tereptárgyhoz, úthoz, épülethez, tóhoz. Köveket fagyásmentes terméskőből válogassuk. Magyarországon, pest közelében erre 2-3 fajta alkalmas. Tapasztalatból tudjuk, hogy egyes magyarországi és horvát kövek erre nem igazán alkalmasak mivel mészkövesek és a repedésekbe szivárgó víz hatására szétfagynak.

Nagyobb / Tájképi kerteknél jó lehet kialakítani sziklakertet akár egy garázslejáró oldalánál, lépcsőknél, rézsűk áthidalásánál, támfalakat lehet belőle kialakítani megfelelő dőlésszöggel.
Ezeknél a tájképi sziklakerteknél fontos, hogy a sziklák nagyobb méretűek legyenek. Kialakítjuk a vázát, körvonalát és egy súlyponttal (nem középre) meghatározzuk a sziklakert képét. Ide már nagyobb növényeket is választhatunk, akár alacsonyabb virágzó cserjéket, magasabb, későbbiekben 2-3m re megnövő szoliter jellegű örökzöldeket és sok-sok folyamatosan virágzó évelőt.

A SZIKLAKERTNEK önfenntartónak kell lennie, ami azt jelenti, hogy a második évre a sziklakertnek össze kell állnia (nőnie). Csak a beültetett növényeket kell metszeni, habitusuknak megfelelően.
Az első évben, kivitelezéskor apró illetve őrölt fenyőfakéreggel takarjuk a talajt, a gyommegelőzés, és nem utolsó sorban a talaj ph javításának érdekében.